2010. február 17., szerda

Csak egy normális reggel

Azok után, hogy hetek óta nem ébredtem kipihenten, illetve fel se fogtam, hogy felkelek, mert 5-kor még sötét van, és 10 percem van rá, hogy elkapjam a buszt(hamarabb ugyanis nem vagyok hajlandó felkelni), aztán délután zuhogó esőben haza, este ágybazuhanás, és másnap megint minden előlről, és ha netán 7vége jön, akkor 12 óra alvás, kómás felébredés, és már megint hétfő, hát ma reggel csoda történt.
Jól kiérdemelt szabadnapomon végre kipihenten, ember időben (7.25) ébredtem fel. Nyoma sincs a tegnapi félórás sírógörcsnek, amit egy teljesen ismeretlen nő blogja váltott ki, aztán a félórás röhögőrohamnak, amit már megindokolni sem tudok, de annyi biztos hogy a földrekényszerített.
És nap sütött be az ablakon! Nap!!! És madarak csicseregnek, és süt a nap, és én ordítani szeretnék még akkor is amikor rendezetlen égnekálló össze-vissza csavarodó hajjal felhúzom a rolót a tetőtéri ablakon, amit nagyon óvatosan kell megtennem, mert kb mióta beköltöztünk nem működik rendesen, kibámulok a napba, és vki a szomszéd ház szintén tetőtéri abakából az arcomba bámul.
Még az se érdekel, hogy a konyhában kb 10 fok lehet, boldogan megcsinálom a kis reggelimet, megfőzöm a kávét, felkeltem a szomszédokat a kávédaráló hangjával, ha netán elaludtak volna, és visszakucorodok a jó melegbe.
A kávémat szürcsölgetve átnézem a neten a napi teendőimet: hogy lehet legkönnyebben megjárni az üzleteket az Oxford streeten, aztán le a fürdőbe, és hihetetlen de van időm emberi formát varázsolni magamnak.
És nincs más hátra, mint leellenőrizni, hogy megvan-e a bankkártyám, és talán úgyse veszek semmit, mert az összes ruha ami normáliss állapotban rám jönne, már nem, és az összes többi, ami majd kelleni fog, még nem jó. Azért mégis megvan a remény, hogy a nap végén magyarázkodnom kell majd kicsit, hova is tűnt az a pénz, és miért is volt szükség minderre.
És a legboldogabb emberként lépek ki a napba, teli reményekkel, és 'a világ szép'-érzéssel, és irány, irány London baby....

2010. február 8., hétfő

és még egy capuccinot sem...

Most hogy beértem a londoni belvárosi irodámba, és megint nem volt szex tegnap este, csak a kövér ronda feleségem szuszogását hallgattam egész éjszaka, azt hiszem lemegyek ide a sztárbákszba, és veszek egy kávét. Amit úgyse tudnak normálisan megcsinálni, mert parasztok, és segg hülyék, meg kib...ott akcentusuk van, igaz, hogy olyan nők vannak ott, akiket én soha nem kaphatnék meg, hiába van 3bankszámlám, de ezért csak mégjobban utálom őket, mert boldogok, és azt hiszik, hogy ettől majd jó lesz az én capuccinom, és egyébként is az én sztárbákszomat bezárták, pedig ott aztán olyan kiszolgálás volt, hogy csak na. Igaz, hogy a fekete manager-t senki sem értette, nade legalább felajánlotta magát, meg rajtam kívül csupán 10 ember járt oda, de akkor is.
Ahogy felveszem a zakóm, már tudom, hogy el se kéne indulni, de mégiscsak adok egy esélyt ezeknek a nyomorultaknak, hogy csináljanak egy capuccinot.
De persze tök felesleges. Amíg a kávézóban voltam, kiszolgáltak rajtam kívül még 83 vendéget mosolyogva, és egymáson átesve, de hát ezek hülyék, és nem tudnak kávét csinálni. Igaz, hogy én képtelen vagyok otthon egy kávét főzni, és még soha nem is próbáltam, de nem lehet olyan bonyolult fél óra alatt 100 embert kiszolgálni 4 embernek.
Hogy az elkövetkező 2 órában mi történt, azt már nem tudom, mert valószínűleg csak eztán vettem észre, hogy szar volt a kávém.
Na de még jó hogy két óra múlva erre ráébredtem, mert ideje felhívnom őket, és elmondani nekik is ezt az élményemet.
Hogy ki vette fel a telefont, azt nem értettem, mert oda se figyeltem. Mindenesetre elmondtam neki, hogy milyen szar volt a capuccinom 2 órával ezelőtt. Sőt, azt is elmondtam, hogy a kollegámnak is szar volt.
Erre a hülye picsa a telefonban megértően azt mondja, hogy nagyon szívesen készít nekem egy másikat ingyen, és sajnálja a rossz tapasztalatomat, és még pár ingyen utalványt is felajánlott.
Na mondtam, hogy hát én lehet vissza se megyek, erre a hülye ribanc, hogy nagyon szívesen találkozna velem, hogy kijavítsa ezt a hibát, és megbeszéljük, hogy mégis mi volt rossz a capuccinoban. Hát nem igaz hogy nem érti, pedig már mondtam neki, hogy szar volt!
Mit képzel? Meg is mondtam, hogy inkább elmegyek a káfénéróba, ahol szarabb a kávé, én ugyan nem tudom miért, mert nem érzem a különbséget, de ez nem olyan menő.
Ugyan minek kéne visszamennem? Nincs nekem erre időm! Erre azt mondja, hogy hát nem tudja a capuccinot elhozni az irodámba. Nahát mondtam neki, hogy dehogynem tudná!!! És én ezt komolyan is gondoltam!
De meg is kérdeztem a nevét, és hopp...már el is telt egy félóra a telefonon.
Végül azért csak adtam neki egy tanácsot, hogy hogy kéne sikeressé tenni az üzletét, és 'HA' ÉN visszamegyek, mi az a minimum amit elvárok.
Azt hiszem most nem megyek egy darabig, hadd főjjön a feje, hogy elvesztett egy ilyen vevőt, mint ÉN.
Talán majd egy-két hét múlva, mert akárhogy verem magam, a káfénéróban úgyse kapok ilyen kiszolgálást.