2012. január 19., csütörtök

A mosható pelenka - kezdő szemmel

Most vicces történet helyett valahogy ez szakadt ki belőlem.
Nem tehetek róla, beleszerettem a mosható pelenkába annak ellenére, hogy nem vagyok egy környezetvédő-aktivista, se a természet lánygyermeke, se a háziasszonyok gyöngye, és nem is a spórolás vitt rá (bár ez nagyon jó ok), egyszerűen megláttam és megszerettem.
A tapasztalataimat, amik ugyan nem nyúlnak túl messzire, most megosztom azokkal, akik szintén ki szeretnék próbálni. Aki pedig ellene van, azt eszem ágában sincs meggyőzni, mindannyian mások vagyunk, teljesen megértem őket is.
Annak idején, mikor Ákos lakott idebent velem együtt, nekikezdtem összeírni, mi is kell egy újszülöttnek. Gőzöm sem volt semmiről, ennek ellenére szerintem csak 1-2 haszontalan dolgot vettünk, illetve az se volt haszontalan, csak rossz márkát választottunk. Mivel Angliában éltünk, az ottani oldalakon keresgéltem, ahol minden boltban kapható terméket a netről is össze lehet válogatni kényelmesen.
Ekkor bukkantam rá a mosható pelenkára, hisz ott annyira természetes ez, hogy minden oldalon az eldobható pelusokkal együtt volt feltéve.
Rengeteg fajta volt, azt se tudtam melyik milyen, végül kiválasztottam egy szettet, ami újszülött kortól egészen a bilizésig kitart. Nem kertelek, 45ezer ft-ért vettem, és adtak hozzá egy vesszőkosarat, illetve láda formájút, meg egy pelusos hátizsákot, aminek mindenféle hasznos rekesze van.
A döntéshozatal után jöttek a lehúzó vélemények.
Gusztustalan, egyszerűbb kidobni, nem jó a gyereknek, sok a macera, nem jön ki olcsóbban, stb.
A másik oldalról pedig érdeklődés, és kiváncsiság, hogy vajon mi is lesz ennek a vége.
Megnézegettem, hogy milyen kis aranyos motyók ezek, és milyen finom puhák, és milyen cukik lesznek egy babapopón, és már el is felejtettem ezeket a szavakat.
Aztán megszületett Ákos. A sok újdonságban egyre tolódott a textilpelusok kipróbálása, nem beszélve arról, hogy az eldobhatós olyan vékony volt mellette, teljesen elbizonytalanította az embert. 
Itt Magyarországon már nem volt olyan természetes a mosható pelus, sőt....szinte minden információ elapadt, és egyetlen emberrel se találkoztam, aki használná.
Így tovább halogattam, elgyengült a pelusba vetett hitem, pedig csak egy hangyányi lökés kellett volna.
Majdnem másfél év telt el, mikor megláttam egy kislányon, és ezzel meg is kaptam azt a lökést, amire oly régóta vártam. Innentől nem volt kérdés, másnap belevágtunk.
Igaz, hogy sok időt elvesztegettünk, de mivel még 2-szer várjuk a gólyát, így nem volt késő nekikezdeni.
Az első elbizonytalanodás az volt, hogy az említett babának all-in-one pelusa volt, ők erre esküdtek. Ez azt jelenti, hogy egyben van a vízzáró réteg meg a nedvszívó. Ide már más nem kell.
Az én pelusaimnál pedig külön van a külső vízzáró réteg, és külön a nedvszívó pelus. Teljesen elkeseredtem, hogy rosszat vettem.
Valaki az all-in-one-ra esküszik, valaki pedig azt mondja, hogy nála jobban zárja a nedvességet, ha külön van a két réteg. Az én esetemben anno az döntött, hogy ez jóval olcsóbb, mert a pelus egymértes, úgy lehet hajtogatni, hogy végig jó legyen, csak a külsőt kell méret szerint cserélni, abból pedig elég 3-3.
Elkeseredésem ellenére nekivágtunk. 
Az első kísérlet: Miután szétpatentoltam a pelust, és a külsőt, azt se tudtam, melyik az eleje és melyik a hátulja. Gyorsan vissza megint, és értelmezni a látottakat.
A folytatás kész tragédia volt. Legszivesebben elsírtam volna magam, vagy kivágtam volna az egész készletet a francba. Nem tudtam mennyire vegyem szorosra, de ami a legszörnyűbb volt, 1 óra után átázott minden. Amikor levettem a pelust Ákosról, tiszta nedvesség volt a bőre, majdnemhogy teljesen kiázva. A ruha pisis, és csak egyetlen óra volt.
Ilyen a mi pelusunk. Belső és külső
Gyűlöltem az egészet!
Meg voltam győződve, hogy rosszat vettem. Aztán pár nap kutakodás után megkaptam a választ is. Ezek a pelenkák a használat és mosás során nyerik el végleges nedszívóképességüket. A második, harmadik mosás után több mint 3 óráig bírták, Ákos bőre alig volt nedves, és semmi sem szivárgott ki.
Hozzáteszem, hogy mindegyik pelushoz van betét, ezeket vagy zsebes megoldással, vagy patentosan lehet belülre rögzíteni, piciknél nem kell, de egy 1,5 évesnél már igen. Ezek a betétek is különböző nedvszívóképességekkel rendelkeznek. Ami nekem van, ugyanolyan, mint a pelus anyaga. De vannak bambuszból, kenderből készültek, amiknek sokkal nagyobb a nedvszívóképessége. Tervezem kipróbálni őket, hamarosan rendelek is. Sőt, van olyan vékony összehajtott bambuszbetét, ami 8-12 órát bír!!!! Ezeknek már borsos az ára, 1800 ft, amit én kinéztem, de 3-ra beruházok. Arról nem is beszélve, hogy vannak bambuszból készült pelusok is, amik mégjobbak, de ezekkel már nem fájdítom a szívemet.
Jelenleg az alváshoz eldobhatós pelust használok, azt hallottam, 2 betétet szoktak betenni ilyenkor, de én mégiscsak kipróbálnám ezeket a hiper-szupereket éjszakára.

És most jöjjenek az eltántorító okok boncolgatásai.
- Sok a macera. Az eldobhatóst csak elhajítod, és kész.
A macera a két típus között kb napi 10 perc. Összesen 10 perc.
Ha pisis a pelus, csak átöblítem vízzel, aztán irány a vödör, amiben fertőtlenítő van egy kis mosóporral. Amikor mosunk, bedobjuk mellé a pelusokat is.
Ha kakis: lehet kapni papír kakifogót, ami nagyon vékony, hártyaszerű papír. Ezt reggel berakom a pelusába, mert olyankor szokott jönni az adag. Így ha cserélni kell, ezzel csak kikapom, és papírostul mehet a wc-be.
Ha nem számítok rá, és nincs bent a papír, akkor wc-papírral kikotrom a kakit a wc-be, aztán lavórban sima vízzel átöblítem, aztán mennek a vödörbe. Ez 3-4 perc extrát igényel.
Ha semmit se kell mosni, akkor 3 nap alatt összegyűlik a szett, és egyben be a mosógépbe, mellé szoktam rakni még a koszos ruhácskáit. És igen, fehér lesz. Este kimosom, reggelre száraz, de a radiátoron pár óra alatt megszárad.
Az eldobhatósat viszont nem csak úgy eldobjuk. Azokat is gyűjteni kell valahol. Mire jöttek a kukások, a szemetes már tele volt pelenkákkal. Kész hegyeket gyártottunk. Napi 6-7 pelus, heti 45 pelus. Két gyerekkel 90 pelus a kukában?
- Kicsípi a gyerek seggét a nedvesség, nem egészséges.
Tény, hogy nem tart olyan szárazon, mint az eldobhatós, de egyáltalán nem vörösödik ki tőle a bőre, kb ugyanannyiszor szokott piros lenni, mint a másikkal, az is csak fogzáskor. A bőre nem szokott felázni, ha 3 órát van benne, akkor sem.
Nálunk a fityma alatt mindig piros volt. Mióta moshatózunk, nem piros. Amikor eldobhatós törlőkendőt használtam, mindig nyöszörgött, akármilyen sensitive-t használtam is. Most, hogy vízzel mosom le, és mosható törlővel (régi törölköző szétvágva, benedvesítve), azóta meg se nyikkan. Nyilván nem irritálja a bőrét. 
- Zavarja a gyereket.
Nem zavarja. Én is rettegtem ettől, hisz a másik olyan szép papírvékony. Ákos le se tojja, hogy melyik van rajta, pedig az elsőnél végig figyeltem, hogy mindjárt piszkálni kezdi.
Sőt, ha alszik, egyáltalán nem kel fel többször miatta. De ha valakit nagyon zavarna, már olyan pelenkabetéteket lehet bele kapni, ami magábazárja a nedvességet, és nagyon minimálisat enged vissza a baba popója felé.
A méretét észre se veszi, ami egyébként akkora, mint egy cserére váró eldobhatós. Ezek nem nőnek meg a duplájukra. Természetesen közlekedik, nem zavarja a járásban.
Pont most olvastam egy fórumon, hogy egy babánál csípőprobléma volt születéskor. Az anyuka 6 hetesen kezdett el moshatót használni, ami ugye a két láb között nagyobb csomag vitathatatlanul. A kontrollon már minden rendben volt, az ortopéd szakorvos úgynevezett "terpesz-pelenkát" szokott ajánlani, de ezt látva a mosható pelenkát ajánlotta az anyukáknak. Tehát nem lesz semmi baja a babáknak a moshatótól, sőt!
Arról nem is beszélve, hogy mi is így nőttünk fel.
- Ugyanolyan drága: pelus ára + mosópor, víz, áram: nem éri meg.
Ha beírjuk a keresőbe, hogy mosható pelenka költségei, rengeteg számítást kapunk. Akit részletesen érdekel, nézzen át egy ilyet.
Ákos gyorsszámolásai szerint egy hónapban max 1500 ft-ba kerül ezeknek az extra-mosásoknak a költsége: víz, áram, mosópor, fertőtlenítő, stb.
Mindenki maga tudja mennyit költ pelusra, mi kb 12ezer forintot havonta. Lehet osztani-szorozni, mennyi idő alatt lesz egy gyerek szobatiszta, aztán a kistestvér pelenkaköltségeit hozzáadni.
- Büdös van a pelusok miatt.Nem, nincs büdös. Egy vödör van a fürdőben, benne fertőtlenítő. Minden pelust átöblítek egyszer kézzel sima vízben, úgy mennek a vödörbe, nem a kakiban-pisiben áznak. 3 napig tartom őket ott, mire összegyűlnek, és még akkor sincs semmi szaguk.
- Undorító: Na én vagyok az az anya, aki szivesen átengedi a peluscserét másnak. Textilpelussal sokkal kevésbé zavar, és szinte mindig én csinálom, nem jelent gondot. A kaki szagát is sokkal jobban elnyeli, eldobhatósban már messziről szaglik.
Undorító, ha ki kell mosni? Mikor a ruhája lesz pisis, vagy kakis, azt se dobjuk ki, kimossuk. És nincs semmi baja, sőt, még a kistestvérre is azt adjuk. Akkor ez miért lenne más?
Tény, ha pont akkor nem raktam be kakifogó papírt, kicsit nehezebb a dolog, de megmondom őszintén, sokkal kevésbé taszít a dolog, mint a normál pelusnál.
Igen, nem öröm a kakisat kimosni. Ez van. Engem nem zavar, persze örülök, ha a kakifogóba sikerül a dolog:)
- Esztétika. Túl nagyok ezek a pelenkák.
Ma már olyan kis csini pelusokat lehet kapni, hogy csuda. Igen, picit nagyobbak, mint az eldobhatós.
Ebben meggyőzni nem akarok senkit. Szerintem aranyosak.

Ennyit sikerült összegyűjtenem hirtelen, még én is fejlődés alatt állok. Azt hiszem kb 1-2 hét szükséges ahhoz, hogy átálljon az ember, és automatikusan, egyszerűen menjen minden. Szerintem nincs rossz választás, mindegyik fajtája más okból jó. Lehet rendelni próbacsomagokat is, ha valaki nem tud dönteni.
Én nem bántam meg, bár az első hét igazán küszködve indult, de hamar belerázódtam, és mostmár egyáltalán nem tűnik macerásnak, bonyolultnak az egész. Az biztos, hogy Botival nem fogok ennyit várni.


8 megjegyzés:

Gyöngyi írta...

Nem akarok telhetetlennek tűnni, de tudnál nekem ajánlani olyan oldalt, ahol tudok próbacsomagot rendelni? Vágom, hogy Te Angliában vetted, de mit tudnál tanácsolni, milyen szettet vegyünk? Nektek mennyi pelenkátok van most pontosan mennyi betéttel? És hogy néz ki pontosan egy pelenkázás? A betétet berakod a pelusba, azt fel a picire, majd jön egy vízzáró réteg (vagy hogy kell ezt elképzelni)?

Zsu írta...

Néhány pelusos oldal, itt vannak próbacsomagok is. De a teszveszen, vaterán olcsóbban is találsz.
http://www.bambio.hu/index.php
http://babaland.hu/index.php
http://www.babanatura.hu/
http://www.joababanak.hu/index.php
Hirtelen ennyi, de biztos van még más is.
Én megint ilyen külön belsős-külsőst vennék, mert olcsóbban kijön.
Jelenleg 16 pelusom van (egyméretes), 12 külsöm különböző méretben(méretenkén 3 elég), 8 betétem, ez egy 1,5 évesnél nem elég.
Pelenkázás: száradás után belepatentolom a betétet. Amikor tisztába teszem, ezt feladom a picire, majd rá a vízzáró, ami tulajdonképpen egy modern gumibugyi.
AZt megigazítom, lógjon túl a belsőn mindenütt, különben szivárogni fog. És ennyivel ennyi.

Gyöngyi írta...

Lehet, hogy nehéz a felfogásom, de az egyméretes azt jelenti, hogy ilyen állítható kapcsos? : http://szeged.olx.hu/coolababy-moshato-pelenka-2-betet-szuper-ar-iid-88374513
Ehhez még kell külsőt is venni? Csak mert nekem úgy tűnik, mintha ez lenne a külső, de itt azt írja, hogy ez zsebes. Vagy ezt nevezzük all in one-nak?

Botinál mikortól tervezitek a használatát? Mert én úgy tervezem, hogy eleinte (amíg megtanuljuk a pelenkázás csínját-bínját) még eldobhatót fogunk használni, utána bevezetjük mi is a moshatót.

Zsu írta...

A nem egyméretesen is lehet állítható vmi(tépőzár v. patent), de azok nem úgy vannak kialakítva, hogy nagyobb popóra is jók legyenek, csak mondjuk 3-6 kilóig.
Az egyméretesek azok újszülött kortól egészen a végéig jók.
Amint belinkeltél, én úgy látom, hogy arra már semmi se kell, egyben van a külső-belső, de ezt általában írni szokták, mert nem látszik az anyag fényképen keresztül. Ez az all-in-one.
A zsebes meg azt jelenti, hogy belül a betétnek zseb van kialakítva, tehát nem belepatentolod a betétet, hanem belecsúsztatod a zsebbe.
Én úgy tervezem, hogy olyan 6 hét körül állunk át moshatóra. Az elején amúgy is meg kell várni, míg leesik a köldökcsonk, aztán meglátom milyen "állapotban" leszünk, de úgy 6 hét körülre tervezem.

Gyöngyi írta...

Majd tennél fel, vagy esetleg küldenél nekem képet arról, amit most a csajszitól rendeltél 800 Ft-ért? Nameg, ha jók a tapasztalataid, akkor az elérhetősége is érdekelne. :)
Írtad, hogy lehet, hogy varrsz magatoknak normál betétet. Ez normál betét (ami nem bambusz) csak sima frottír anyagból van? Olyan, mint a törölköző?

Zsu írta...

oks, küldök majd képet.
A normál betét frottír, olyan mit a törölköző, a jó puha fajta. 2-3 rétegből szokták csinálni, de a csajszi azt elég olcsón megvarrja(180ft/db), majd küldöm az infokat, amint kipróbáltam:)

Unknown írta...

Szeretettel ajánlok egy jó minőségű márkacsaládot, ami a magyar piacon kapható pelusok közül talán a legjobb áron van: www.ekopel.hu oldalon rendelhetők, minden infó megtalálható a használathoz, a típusok összeválogatásához.

Zsu írta...

Köszi Nikol, mi most már megyünk kifelé a pelusos korszakból, de még egyszer újra benne leszünk :)
Ha addig valaki kipróbálja a cikk olvasói közül, szívesen várom a visszajelzést :)